Sprinter az év transzportere Oroszországban

Mercedes Sprinter kisteherautó. Teherautó bérlés.

A Mercedes Sprinter kisteherautó lett az év transzportere Oroszországban. Az ország legnagyobb ilyen jellegű kiírását a németek furgonja zsinórban harmadszorra nyerte meg.
A választási rendszer szervezésére nem lehet panasz, három hónapon keresztül interneten, postai úton és SMS-ben szavazhatnak az érdeklődők, idén több mint 1,3 millió voks érkezett. Az év autója választást 2000 óta tartják meg Oroszországban és lényegében az összes jelentős autós-sajtóorgánum részt vesz a szavazás lebonyolításában.

Az ország ez egyik legnagyobb mértékben növekvő transzporter-piac Európában. Ezt a Mercedes is igyekszik kihasználni, pláne, hogy ekkora népszerűségnek örvend a márka az oroszok körében. Tavaly már el is kezdték a Mercedes Sprinter kisteherautó korábbi változatának gyártását, Sprinter Classic néven, a szegmensben piacvezető GAZ segítségét igénybe véve. A kisáruszállító előző, T1N kódjelű generációját a GAZ Nyizsnyij Novgorod városában található Gorkij-gyárában szerelik össze.

A termelés telepítésére több mint 100 millió eurót költöttek a vállalatok, melyből ráadásul a nagyobb részt – 90 milliót – az oroszok vállaltak magukra.
 

Forrás: kamionhirek.hu Fotó: Daimler

 

Próbálja ki Ön is!

Béreljen Mercedes Sprinter kisteherautót!

Mercedes Sprinter teherautó bérlés

Vissza
Hírek, Archivum

További érvek a furgonbérlés mellet.

Miért érdemesebb furgon kölcsönözni, mint sajátot vásárolni?


on-line furgon bérlés ajánlatkérés egyszerre több furgonkölcsönzőtől

Az aláhúzással jelzett szövegekre kattintva további adatokat adhat meg, a pontosabb ajánlatok érdekében
pl.: konkrét típus, paramétereken belül adhatja meg a bérleni kívánt kisbusz, furgon márkáját, elvárt felszereltséget stb.
Amennyiben Ön 6-9 személyes mikrobuszt keres, látogasson el a kisbuszberles.org weblapunkra! Itt teherautóra, furgonra kérhet ajánlatot.
ajánlatkérő

minőségi elvárásaim





megyék
Cégadatok, ajánlathoz, számlázáshoz
Az alábbi naptárral ki tudja választani a a bérlet kezdeti- végdátumát.Ha többször is bérelne, akkor a következő dátumot adja meg!
Popup



célország(ok):


cím:


igények gépjárművel szemben
raktér méretek [cm] H x Sz x M
xx



















biztonsági kód


A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

Furgon bérlés ajánlat kérés. Gyorsan, több furgon kölcsönzőtől egyszerre. Furgonbérlés fuvarozáshoz, furgon kölcsönzés költözéshez, furgon bérlet szállításhoz: furgonberles.org.

Furgon kölcsönzők: furgon bérlés országosan.

 

Ha ön Budapesten keres bérelhető kisteherautót, akkor Budapestei furgon kölcsönzőket itt találja meg.

Furgon bérlés. Kínálatunkban több furgon kölcsönző különböző márkákból és típusokból álló furgonjai bérelhetőek. Ajánlatkérését egyszerre több furgon bérbeadónak eljuttatjuk, de csak azonknak, amely flottája az Ön igényeit ki tudja elégíteni.

Takarítson meg időt azzal, hogy furgon bérlés ajánlatkérést csk egyszer fogalmazza meg, nem keresgéli a kapcsolattartókat a furgon kölcsönzők weboldalain, haem egyszerre többnek is kiküldi azt a furgonberles.org weboldalán keresztül.

Furgon bérlés költözéshez, furgon bérlés fuvarozáshoz, furgon kölcsönzés on-line.

Furgont bérbeadó partnerek jelentkezését várjuk!
Kérjük regisztrálja kölcsönzőjét és furgon flottáját, hogy az furgonbérlés ajánlatkéréseket Önnek is el tudjuk juttatni.
Kisteherautó, furgon, pick-up, transporter bérbe adás.

Copyright 2013 © FaXuniL Kft. Adószámunk: 13017996-2-13.
Kérjük, hogy furgonbérlését az ajánlatkérő űrlappal adja le!
H-2220, Vecsés, Város utca. 2. Tel.: +36-30-256-8255 furgonberles@faxunil.eu

dobozos furgon kölcsönzés, hűtős furgon bérlés, ponyvás furgon kölcsönzés, fagyasztós furgon bérlet

Furgonkölcsönzők országos szaknévsora